" A szerelmes előtt megnyílnak a kapuk., lehullanak róla a láncok, és csak most érzi, hogy valóban magára talált.
Igaz, ez a magára találás szédületet eredményez. Önnön végtelenségének megpillantásával talál magára a szerelmes - de veszíti is el magát.... A szerelemnek súlya van, a mélybe rántja a szerelmest, aki szívesen adja át magát a szédület okozta élvezetnek.
A zuhanásról azonban hamar kiderül, hogy nincsen célja. A szerelmes kezdetben úgy vélte, hogy a szakadék mélyén az őt lerántó szerelem fogja várni, de egy idő után kénytelen belátni, hogy ebben hiába is reménykedik. Hiszen a szerelem nem tárgy, ami megtántorítja az embert, nem súly, ami ráakaszkodik a lényére, nem is talaj, ami felfogja a rázuhanó testet.
A szerelem maga a megtántorodás, nem végcél, hanem erő, nem elérendő állapot, hanem folytonos mozgás. "
José Ortega filozófus
